Duna Tv Filmsorozatok — Hírextra - Mtv A Duna Tv: Elharapodzó Indulatok
A széria inkább egy realitynek felelt meg, ezért vesszük külön a többi hazai gyártású sorozattól. Valóban voltak életszerű, elgondolkodtató és bensőséges percei, és bár nem hozott túl jó nézettséget a csatornának, a szereplők maximálisan odatették magukat: szerelmi vívódások, gyereknevelési gondok és a szenvedélyek leküzdése mind megjelentek a képernyőn. Ada is bevállalta, hogy kamerázza magát Forrás: Ada / Facebook
Apróhirdetés Ingyen – Adok-veszek,Ingatlan,Autó,Állás,Bútor
Erre válaszul Cselényi László kijelentette: a sajtó egy része súlyosan megvádolta őt, a Duna Televíziót és annak menedzsmentjét a sajtótájékoztatón elhangzottak alapján. Úgy folytatta: a kampányba "példátlan és sajnálatos módon" még a Magyar Televízió is beszállt, riportjában azt demonstrálva, hogy a Duna TV "bizonyos nem létező, fantom cégekkel kötött szerződést, amelyeknek tulajdonosa ismeretlen, székhelye pedig nincs. " Cselényi László az MTV-t illetően itt úgy fogalmazott, hogy "a Duna TV beolvasztását régóta kezdeményező Magyar Televíziónak azért is elnézést kellene kérnie tőlük, mert pont azt a neves producert tüntette fel (műsorában) ismeretlen figuraként, akivel maga az MTV évek óta üzleti kapcsolatban áll. " Szavai szerint ez a producer készítette az MTV Cirkáló című sorozatát, továbbá ez a vállalkozó "szerződéskötés fázisába jutott egy több száz milliós adásvétel tárgyában az MTV ügyvezető alelnökével, Medveczky Balázzsal. " Medveczky Balázs MTV-alelnök erre kedden úgy válaszolt, fogalma sincs, hogy mit ért a Duna TV elnöke a száz milliós adásvétel alatt.
Youtube
- Duna tv filmsorozatok 2017
- Duna tv filmsorozatok youtube
- Szabó kulcsár medox no kundeservice
- Tegnapi euro árfolyam 2
- Duna tv filmsorozatok hd
- Duna tv filmsorozatok free
- Marha oldalas bbq selection
- Szja visszatérítés 2022 kinek jardins